Dőltek a rendek a szenttamási határban
Ősi szokás szerint a búzát kévébe kötötték, majd keresztekbe rakták
A szenttamási Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klubja az idén július 6-án immár 27. alkalommal szervezte meg a hagyományos aratást és a munkafolyamattal együtt járó étkezési szokások, felszerelések bemutatását. A megnyitó ünnepségen elhangzott, a hagyományok felelevenítésével ismért tisztelettel adózzunk őseink hallatlan erőfeszítése, az aratás előtt. Elődeink több évszázadon át fizikai erejüket kihasználva jutottak élelemhez, energiához úgy, hogy közben nem tették tönkre a környezetüket. A magyarság kultúrájának alappillére a búza, ebből készül a kenyér, amit életnek is nevezünk. A mindennapi betevő falat évről évre erőfeszítésből, előrelátásból és munkából születik, ezért nagy becsben tartjuk.
Robotka Angéla, a klub elnöke elmondta, az elmúlt huszonhét év alatt az aratóünnepség több alkalommal volt bemutató-, és versenyjellegű is.
‒ Azért szoktuk váltogatni, mert bizonyos értelemben nem jó kategorizálni, értékelni, és így kiközösíteni a csapatokat, mert szerintünk mindenki nyertes, aki eljön a rendezvényre. Néha azonban muszáj beiktatni a versenyjelleget, mert elveszik az érték, azaz a csapatok kezdik hanyagolni a viseletet, az aratási szokásokat, hiányos a felszerelés stb. Időnként tehát versenyjellegűvé tesszük, de csupán azért, hogy visszahozzák az autentikus dolgokat – magyarázta Angéla.
A Tiszakálmánfalváról érkezett csapat tizenötödik alkalommal vett részt a szenttamási aratóünnepségen. Mátyás Ágnes csoportvezető elmondta, minden alkalommal új dolgokat tanulnak és ismernek meg.
‒ Osztályozzák az aratóreggelit, ezért nagyon szegényeset készítettünk: lekvárt, héjába főtt krumplit, kovászos uborkát, fokhagymát, vöröshagymát, házi kenyeret. Mindössze hárman érkeztünk, két marokverő és egy kötöző, a kaszást a szervezők biztosították, ugyanis nálunk nincs ilyen ünnepség, és nem tudunk kaszálót találni. Ennek ellenére itt vagyunk, dolgozunk, mert szeretnénk, ha megmaradna ez a szép hagyomány.
Törökfaluból hét vendég érkezett a szenttamási ünnepségre, közülük négyen arattak. Péter Kálmán gyermekként a kötelet terigette, amelyet hajnalban a tövestől kitépett harmatos búza szárából fontak meg.
‒ Hajnalban felkeltek, először megcsinálták a kötelet, és csak azután fogtak az aratáshoz. A kötelet elterítették, aki szedte a markot, rárakta a búzát, majd bekötötték, a kévéket pedig keresztekbe rakták. Egy-egy kereszbe 18 kéve került. Az aratás végén jöttek a lovaskocsikkal, hazavitték a búzát, asztagokba rakták, majd jött a cséplőgép és elcsépelték – sorolta a törökfalusi csapat tagja.
Forgács Ibolya, a rendezvény egyik szervezője a valamikori aratóreggeliről szólva elmondta, őseink ügyeltek arra, hogy a szegényes reggeli ahol csak lehetett, kalóriadús legyen, hiszen a kaszával történő aratás nehéz fizikai munkának számított.
‒ A cipó mellé sós, füstölt, nyers vagy sült szalonnát, hagymát, fokhagymát, héjában főtt burgonyát, főtt tojást, tarhót szoktak csomagolni. Ha úgy adódott, akkor a parcella mellett egy kis tarhonyát is pirítottak. Inni vizet vittek, amit a korsóval együtt leástak a földbe, így nem melegedett meg, a kaszásoknak pedig szinte kötelező volt inni egy kis pálinkát, amitől nem voltak szomjasak – magyarázta Ibolya.
A szenttamási önkormányzat a kezdetektől fogva támogatja a hagyományos rendezvényt:
‒ Büszkén mondhatom, hogy Szenttamáson minden nemzeti közösség békében és együttértésben él, az aratóünnepség pedig olyan hely, ahol mindig szocializálódunk és támogassuk az összetartozást. Megmutatjuk, hogyan tudunk jó hangulatot teremteni, hogyan tudjuk megőrizni a száz évvel ezelőtti szokásokat. Különösen örülök annak, hogy sok fiatal eljött az aratóünnepségre, és biztos vagyok abban, hogy lesz aki továbbadja és megőrzi a múlt örökségét – mondta Milena Alargić, a szenttamási képviselő-testület elnöke.
Az esemény köszönőlevelek kiosztásával és az új kenyér megszentelésével zárult.
Szöveg: Paraczky László
Fényképek: N. D.
Közzétette: Németh Dezső
2024. július 11. 18 óra
